2016. október 22., szombat

Kizárás és megjelölés - visszatért a "nemes hagyomány"

Nem kellett sokat várni a vezető evangelista továbbképzésből (sic!) való visszatérése után, hogy a KME berkein belül rutinszerűen gyakorolt módszer, vagyis emberek kizárása a közösségből és a közösségen belüli kapcsolatainak megsemmisítése újra elkezdődjön. A kizárás valódi oka az volt, hogy a közösség egyik tagja elkezdte a gyülekezet előtt feltárni egy vezető korábbi cselekedeteit (hatalommal való visszaélés, kényszerítés, megjelöléssel zsarolás, megfélemlítés), vagyis kimondani hangosan azt, amit sokan csak egymás között mertek megbeszélni. Emellett a közösség számára prezentálta, hogyan bánnak vele, és hogyan söprik szőnyeg alá a valódi problémákat, hogy helyette őt támadják és próbálják elhallgattatni. A folyamatot, amin ennek a tagnak keresztül kellett mennie, egy korábbi cikkünkben taglaltuk, és itt említettük (2014 január 30-án!) ezt a gondolatot is:

"Aki a gyülekezeten belül felismeri és felveti a tekintélyelvű vezetésből és a fentebb említett rendszerből fakadó problémákat, azzal a vezetők a következő módon járnak el:

a) elszigetelik: pletykával, széthúzással, bomlasztással vádolják és megtiltják, hogy a problémákról - a  kijelölt vezetőn kívül, aki korábban általában maga Szabad úr volt - másokkal is beszéljen;
b) megfélemlítik: kilátásba helyezik, hogy kizárják az egyházból, amennyiben nem hajlandó egységben lenni (ami rendszerint az álláspontjának teljes feladását jelenti);
c) megszégyenítik és lejáratják: ha nem tudják meggyőzni (ezt a meggyőzést Szabad úr általában nem bibliai érvekkel, hanem karizmatikus személyiségével és agresszív véleményével kívánta elérni), a bibliakör, vagy az egész egyház előtt bejelentik, hogy békétlen, tévtanító, rágalmazó."

Ekkor fogalmaztuk meg az alábbi sorokat is:

"Miután a gyülekezetben a vezetőségnek köszönhető problémákról nem szabad nyíltan beszélni, az elégedetlenség minden formája deviáns. Szabad Péter távozása óta Molnár Adrián csendes reformokkal próbálja terelgetni a gyülekezetet el attól az iránytól, amelybe Szabad úr állította. Azonban a vezetők bűneinek elhallgatása önmagában is korrupttá teszi ezt a régi-új vezetést. Szabad úr székén továbbra is ott van a „foglalt” tábla, ő hivatalosan továbbképzésen van Bostonban, így amikor majd visszajön, gond nélkül folytathatja a KME vezetését. Lehet, hogy az már egy SZP 2.0 lesz, egy Új és Tökéletesített Szabad úr, de azokat a morális értelemben vett bűncselekményeket, amelyeket a KME vezetőjeként elkövetett, csak egy őszinte, gyülekezet előtti diskurzus tisztázhatná ki. Ezt pedig a jelenlegi vezetés megtagadja a tagoktól, továbbra is gyerekként kezelve őket, és éjjel-nappal a megbocsátásról prédikálva (miközben - számukra - jótékony homályban hagyják még azt is, mit is kellene megbocsájtani).

Így természetesen a gyülekezetből korábban elüldözött tagok rehabilitációja nem lehetséges, hiszen őket nyilvánosan, a gyülekezet előtt kellene megkövetni."

A közösség egyik tagjának (nevezzük Ivánnak) a birtokába került egy hangfelvétel, amelyen hallható, hogy egy vezető 2009-ben gyakorlatilag megzsarol és a gyülekezetből való "önkéntes" távozásra kényszerít valakit (nevezzük X-nek). A felvételből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a hangfelvétel során lelki értelemben bántalmazott személy korábban bűnökkel próbálta szembesíteni ezt a vezetőt (többek között azzal, hogy 2003-ban nyilvánosan felvállalt bűnei visszatértek az életébe), vagyis az erre adott vezetői válasz alapján felmerül, hogy a háttérben megbúvó valódi indíték a hatalomféltés és a bosszú, az eljárás alapvető eszköze pedig korrupt: érintettségből fakadó hatalommal való visszaélés. 

2016 szeptember 23-án a KME taggyűlésén ebből a felvételből Iván nagyon apró, rövid részleteket játszott be, mellyel célja az volt, hogy illusztrálja, hogyan is képzeli el azt, amikor valakit megrágalmaznak, kényszeríenek majd mindezt később eltusolják.

Ezt a szeptember 23-i közgyűlést követően beindult a fegyelmező gépezet a vezető korábbi viselkedését, cselekedeteit, eljárását firtató tag (Iván) ellen. Már korábban is megpróbálták ezt a dolgot a vezető és Iván közötti személyi konfliktusnak beállítani és "megbékélést" sürgetni közöttük. Emellett támadták azzal is, hogy engedély nélkül készített hangfelvételt játszott be. Ennek kapcsán került ki előző posztunk, melyben ez hangzik el:

"A valódi problémát nem szabad nyilvánosságra hozni, mert akkor foglalkozni kellene vele, és a dolgoknak meg kellene változnia; ezért a hallgatás falával (hanyagolás) vagy ellentámadással (törvénykezés) meg kell védeni. Ha hangosan beszélsz a problémáról, te magad leszel a probléma."

Ezt követően a KME jelenlegi döntéshozói összejöveteleket szorgalmaztak Ivánnal, amely kísérletek eredményeit ő folyamatosan publikálta egy szűk körnek, hogy prezentálja, hogyan bánnak vele, és hogyan söprik a szőnyeg alá az általa a közösség előtt leleplezett vezető sokkal súlyosabb bűneit.

A KME tagjai a vezetőktől október 21-én a követlező levelet kapták:

Kedves testvérek!
Amint tudjátok okt. 3-án Ivánt e-mailben megintettük, és mivel nem tapasztaltunk tőle megtérést, egyértelmű megtérési szándékot, ezért a Bibliát követve ezt a gyülekezetnek elmondtuk okt. 7.-én. Akkor az intés hátterét és előzményeit is részletesen elmondtuk nektek. Sajnos azóta sem láttuk a megtérését a rágalmazó, nyíltan ellenségeskedő, az egyház hitét és egységét veszélyeztető magatartásából, sőt inkább annak folytatását látjuk részéről. (Ez a viselkedése megnyilvánult többek között abban, hogy: A szeptember 23-i taggyűlésen egy engedély nélkül felvett, megvágott hangfelvételt játszott be manipulatív módon, amely biblikusan kimeríti a rágalmazás fogalmát a felvételen egyértelműen beazonosítható beszélővel szemben. Ez a megnyilvánulás megbotránkoztató és romboló hatású a gyülekezet egységére nézve. Az e-mailbeli intésünket október 4-én beleegyezésünk nélkül több tagnak (és volt tagnak is) elküldte, mellé válaszában a vezetőségre irányuló cinikus, ellenséges és rágalmazó kijelentésekkel. Október 13-án Adrián vele folytatott telefonbeszélgetését az ő tudta és engedélye nélkül felvette. Az október 16-i beszélgetésünk telefonon felvett anyagát a gyülekezet több tagjának engedélyünk nélkül elküldte.)
Azt a döntést hoztuk, hogy mivel a fentiek miatt Isten Szavával, és így a gyülekezet céljaival sem összeegyeztethető Iván magatartása, ezért – szomorú szívvel - ezen a ponton kizárjuk a gyülekezetünk tagságából.
A fent említett viselkedése miatt egyelőre az egyházi programok nem lesznek nyitottak számára. Kértük őt, hogy ezt tartsa tiszteletben. Emellett kértük, hogy elektronikus úton ne kommunikáljon a gyülekezet tagjai felé. Titeket is kérünk, hogy a tőle jövő elektronikus kommunikációkat ne fogadjátok. Ezen határok elengedése vagy erősítése Iván jövőbeli viselkedésétől függ.
Reménykedünk Iván megtérésében és abban, hogy egyszer majd újra ebben a gyülekezetben együtt dicsőíthetjük Istent.
Mivel a közeljövőben nincs közös hétközink, ahol ezt bejelenthettük volna nektek, ezért voltunk kénytelenek az e-mail formát választani – ami elég limitált. Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel a vezcsop valamelyik tagjának.
Kérjük, imádkozzatok Ivánért és a gyülekezeten belüli békéért és lelki épülésért, értünk is vezetőkért.
Szeretettel.
a vezetőségi csoport

(Bibliai referenciák: pl. Máté 18:15-17, Róm. 16:17-20, 1 Kor. 5:9-11, Tit. 3:8-11)

Észrevételek:

Kezdjük a végén!

"Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel a vezcsop valamelyik tagjának."
Ezek a tagok jelenleg Molnár Adrián, dr. Patthy Ádám, Szepessy Gábor, a gyülekezet vezető evangelistája pedig Szabad Péter.

Érdemes néhány múltbéli példát is előcitálnunk:

"Amennyiben bármelyikőtöknek kérdése lenne, kérünk benneteket, hogy ezt személyesen nekünk tegyétek fel, nagyon szívesen válaszolunk minden kérdésre.
Testvéri szeretettel, vezetőitek: Molnár Adrián, Orsós György, dr. Patthy Ádám, dr. Rixer Ádám, Szabad Péter"

"Szeretnénk felajánlani azt, hogy megválaszolunk minden ezzel kapcsolatos kérdést, és ezért arra kérünk, hogy bennünket, a vezetőség ebben a kérdésben illetékes tagjait keresd, és ne másokkal beszélj erről!
Szabad Péter, Varga Ferenc, Harangi Mátyás"

"Elhívunk téged, mint Krisztus elkötelezett tanítványát arra, hogy, kövesd a Bibliát, és járj el velünk egységben. Amennyiben konkrét kérdésed van ezzel a helyzettel kapcsolatban, azt kérlek, ne a gyülekezetben vitasd meg, hanem fordulj vele hozzánk bizalommal. Bízunk benned, és Isten Szava iránti engedelmességedben. Bízunk benne, hogy ez a lépés nem csak a gyülekezetünk egységét óvja meg, hanem elvégzi munkáját P. életében is, és megtérve egy napon örömmel üdvözölhetjük újra testvérünkként.
Testvéri szeretettel, vezetőitek, Molnár Adrián, Orsós György. Szabad Péter, Szepessy Gábor, Tóth Zoltán, Varga Ferenc"

A minta egyértelműen mutatja, hogy a KME tagjai csak a vezetőktől, az aktuális áldozat kizáróitól tájékozódhatnak a helyzetről. Így könnyen tévinformációkat terjeszthetnek a kizártról, manipulálhatják a tagok vélményét és megakadályozzák, hogy kiderüljenek azok a valódi okok és konfliktusok, amelyek a kizárást megelőzték.

Amikor Szabad Pétert számos tanú vallomása alapján feljelentették a bostoni anya-gyülekezetnél, Wyndham Shaw az alábbi választ küldte:

"I am still recovering from a knee replacement surgery so would request you talk with Mike.  He is going to Budapest next month and will have best access to follow up.  I trust he will seek to understand all sides of the tensions in keeping with Proverbs 18:17.  I would be happy to talk further when Mike returns from his trip and we can formulate a more informed plan with more information."

A hivatkozott idézet: "Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja."

Ebben az az érdekes, hogy a vezető evangelista ellen akár tanúk tucatjait is felmutathatod, az eredmény a legjobb esetben is egy kínosan óvatos kivizsgálás lesz, miközben mindenki azt hajtogatja, hogy "ez nem kivizsgálás". Ha viszont a közösség bármely tagjával szemben indul eljárás, akkor heteken belül elveszítheti az összes kapcsolatát és mindent, amit akár évek, vagy évtizedek alatt felépített. (Hiszen a KME tanítása, hogy legyenek a közösségben a legjobb kapcsolataid, töltsd velük a legtöbb idődet, add a pénzedet, építsd fel ott az életedet).

Mi ez, ha nem teljes függés és teljes kiszolgáltatottság? Valamint szégyenteljes kettős mérce, amelyben a közösség nem képes fellépni az abuzív vezetők ellen, miközben ezek a vezetők bárki ellen felléphetnek akkor is, ha személyesen érintettek.

Egyoldalú forrásból tájékozódni, csak a "hivatalos véleményt" meghallgatni a legegyszerűbb módja annak, hogy a közösség tagjait gyerekként kezeljék és elkerüljék, hogy erkölcsi ítéletre alkalmas gondolkodás tükrében vizsgálják meg a tagok, mi is történik.

Henry Kriete már 2003-ban a következőket írta:

Sokan a teljes idejű egyháznak dolgozók közül annyira sérültek, annyira éretlenek érzelmileg, annyira önvádlók és bizonytalanok, annyira behódolók és szolgalelkűek, sőt leépült lelkiismeretűek, hogy attól tartok, évekig fog tartani nekik teljesen felépülni. Néhányan teljesen "kasztrálva lettek" és össze vannak zúzva. Ez elgennyesedett sérülés, amit a hatalmaskodó és nem szolgáló vezetési stílus okoz. A gyógyulás akkor tud csak elkezdődni, ha azok „fenn“ védekezés és visszapattintás nélkül, sürgősen megnyílnak és kritikát hívnak be az életükbe azoktól, akik megsérültek a hatalmaskodó vezetési stílusuk miatt. Azoknak ‘fenn’ be kell vallaniuk nyilvánosan és konkrétan az általuk elkövetett bántalmazást és az önző motivációikat.

Sajnos jelen esetben is láthatjuk, hogy a teljes idejű egyháznak dolgozók fontosabbnak tartják saját befolyásuk és presztizsük megóvását, valamint a Bostonból áradó jövedelmüket, mint azt, hogy Isten és saját gyülekezetük előtt tisztán álljanak.

De nézzük Iván kizárásának többi aspektusát:

"A fent említett viselkedése miatt egyelőre az egyházi programok nem lesznek nyitottak számára. Kértük őt, hogy ezt tartsa tiszteletben. Emellett kértük, hogy elektronikus úton ne kommunikáljon a gyülekezet tagjai felé. Titeket is kérünk, hogy a tőle jövő elektronikus kommunikációkat ne fogadjátok. Ezen határok elengedése vagy erősítése Iván jövőbeli viselkedésétől függ."

A kizárt tagot tehát elszigetelik a gyülekezettől, megszakítják a belső kapcsolatait (sokszor évtizedes "barátságok" ezek), és valójában ezekkel a kapcsolatokkal zsarolják, hogy a kedvük szerint viselkedjen.

Látunk erre a módszerre más példákat is, egy korábbi, igen durva eset még 2012-ből:

Kedves testvérek!

Ma reggel E. több tanítványnak is küldött egy e-mailt!
Szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, hogy E.-t megjelöltük, mint a hitünkre és egyházunk egységére veszélyes embert. Ezért arra kérlek benneteket, hogy a megjelölés értelmében olvasatlanul töröljétek E. levelét!
Szeretném megragadni az alkalmat arra is, hogy újra elhívjalak benneteket arra, hogy minden más kapcsolatot is szakítsunk meg Sz.-al és E.-el! Még mindig több mint 30 tanítvány „barátja” a Facebook-on Sz.-nak vagy E.-nek. Ha te egyike vagy ezeknek a testvéreknek, akkor légy szíves, és a saját szíved, hited és bizalmad megóvásának érdekében változtass a helyzeten!

Sok szeretettel, Szabad Peti

Egy korábbi esetben pedig ezt kommunikálták a vezetők a KME felé:

Ezért a mai nappal megjelöljük Cs.-t, mint egy olyan személyt, akivel vigyázni kell, mert a vele való kapcsolat káros közös hitünkre. A Biblia kifejti, hogy milyen komolyan kell venni ezt a dolgot, amikor azt írja, hogy „térjetek ki előlük!” Ez az újszövetségi időkben azt jelentette, hogy ha szembe jön az utcán, akkor el kellett kerülni. A mai világban ezt úgy tudjuk alkalmazni, hogy egyáltalán nem kommunikálunk Cs.-al sem személyesen, sem telefonon, sem írásban (e-mail, chat), sem egyéb más módokon.

Ha te ma a KME tagja vagy, egy pillanat alatt kizárhatnak és megjelölhetnek, és elveszíted minden kapcsolatodat. Ha pedig azt gondolod, hogy veled ez nem történhet meg, szeretnélek emlékeztetni rá, hogy eddig mindenki ugyanezt hitte. Az emberek jóhiszeműen próbálták szembesíteni a vezetőket a bűneikkel, abban a reményben, hogy változást tudnak elérni. Azonban rendszerint ők maguk kerültek támadás alá. Olyan ez, mintha Észak-Koreában kezdenél harcolni a szabad internetért abban a reményben, hogy a vezetők majd hallgatni fognak rád. A vezetők bűnei és a KME-ben uralkodó rendszer elleni harc a legegyszerűbb módja annak, hogy felkerülj a "halállistára".

Henry Kriete 2003-ban így írt erről:

Szinte minden, a mozgalmunkra vonatkozó kritikát bűnösnek találtunk. Azzal vádoltuk az embereket, hogy rossz a szívük, rossz hozzáállásuk van vagy függetlenek, amikor nagyon gyakran meg volt a joguk, hogy úgy érezzenek ahogy éreznek. Amikor bárki elhagyta az egyházat, automatikusan be lett kategorizálva, hogy „elhullott”. De miért? Sokan lelkiismereti okok vagy a durva bánásmód miatt hagyták el az egyházat, vagy amiatt, ahogy vezetve voltak, kelepcében vagy bűnösnek érezték magukat. Igazságos és jogos kijelenteni, hogy valaki elhagyja Istent azért, mert elhatározta, hogy elhagyja a sorainkat? Mások úgy döntöttek, hogy maradnak - de állandó félelemben élnek, hogy megbélyegzik őket, mint széthúzót vagy nem lojális tanítványt, ha nem értenek egyet-, és rutinosan követik a rossz tanácsot az engedelmesség jegyében. Mások egyszerűen érzéketlenné válnak, szenvednek csendben, hátul ülnek és eljátsszák, hogy halottak.

A kizárás és megjelölés hivatalosan a "KME gyülekezeti fegyelmezési rendszere", valójában a vezetők lelkileg abuzív diktatúrájának fenntartását célzó erőszakos eszköz.

Érdekes a levél virágnyelvű megfogalmazása is. Mivel a közösség nyílt utasítása a kapcsolat megszakítására alkotmánysértő lenne (Iván magánéletének és kapcsolattartásának tiszteletben tartását sértené), ezért ők csak "kérik" a közösséget a kapcsolat megszakítására. Ha KME-tagként a kérésnek nem teszel eleget,  megvannak a módjai, hogy nyomást gyakoroljanak rád (ahogy ez Szabad Péter fentebbi leveléből is kitűnik, amelyben nyilvánvaló, hogy még a megjelölt tagok facebook-ismerőslistáját is monitorozta). Tehát van ez a "kérés", és hogy  a határok hogyan alakulnak, az a kizárt tag viselkedésétől függ.


"Amint tudjátok okt. 3-án Ivánt e-mailben megintettük, és mivel nem tapasztaltunk tőle megtérést, egyértelmű megtérési szándékot, ezért a Bibliát követve ezt a gyülekezetnek elmondtuk okt. 7.-én. Akkor az intés hátterét és előzményeit is részletesen elmondtuk nektek."

Ivánt tehát október 7-én a gyülekezet előtt megintették. Mint látható, a hátteret a KME vezetői ismét egyoldalúan világították meg, vagyis Iván nem kapott lehetőséget, hogy a közösség előtt védekezhessen. A folyamat azt a célt szolgálta, hogy hiteltelenné tegyék, nyilvánosan megszégyenítsék, ellehetetlenítsék az alattomos és részrehajló vezetői gyakorlat feltárását célzó erőfeszítéseit. Itt ismét utalnék arra, mivel védte Wyndham Shaw a Szabad Pétert 2013-ban:

Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja.

Iván semmilyen lehetőséget nem kapott, hogy a gyülekezet előtt védekezhessen az ellene lefolytatott belső eljárás és az őt ért vádak ellen.

"Sajnos azóta sem láttuk a megtérését a rágalmazó, nyíltan ellenségeskedő, az egyház hitét és egységét veszélyeztető magatartásából, sőt inkább annak folytatását látjuk részéről. (Ez a viselkedése megnyilvánult többek között abban, hogy: A szeptember 23-i taggyűlésen egy engedély nélkül felvett, megvágott hangfelvételt játszott be manipulatív módon, amely biblikusan kimeríti a rágalmazás fogalmát a felvételen egyértelműen beazonosítható beszélővel szemben. Ez a megnyilvánulás megbotránkoztató és romboló hatású a gyülekezet egységére nézve. Az e-mailbeli intésünket október 4-én beleegyezésünk nélkül több tagnak (és volt tagnak is) elküldte, mellé válaszában a vezetőségre irányuló cinikus, ellenséges és rágalmazó kijelentésekkel. Október 13-án Adrián vele folytatott telefonbeszélgetését az ő tudta és engedélye nélkül felvette. Az október 16-i beszélgetésünk telefonon felvett anyagát a gyülekezet több tagjának engedélyünk nélkül elküldte.)"

Ha kicsit elemezzük ezt a bekezdést, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag Iván összes "bűne" annyi, hogy a világosságba vitt mindent, ami a vezetőség és közötte történt. Ha már az őt kizáró levél végén bibliai referenciákat említettek, megemlítenénk mi is néhányat:

Efezus 5:11 és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.
Lukács 12:3 Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
Zsoltárok 11:2 Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre.
Jób 28:3 Véget vet az ember a sötétségnek, sorra végigkutatja a sűrű homályban és sötétségben levő köveket.

Krisztus Magyarországi Egyháza vezetőinek sokkal fontosabb fellépni az ellen, hogy a saját cselekedeteik a világosságra kerülnek, mint az, hogy a közösség előtt feleljenek a vádakra és rehabilitálják saját korábbi (vagy akár jelenlegi) áldozataikat. Ismét csak a már említett kifejezéseket tudjuk ismételni: hatalomféltés, információkontroll, manipuláció, bosszú.

Kizárás és megjelölés - két olyan dolog, amelyről Szabad Péter Bostonba távozása óta keveset lehetett hallani. Úgy tűnik, a vezető evangelista visszatérésével ezek a KME-re mindig is igen jellemző vezetési módszerek is újra felbukkantak.

Amennyiben ma a KME tagja vagy, kezdj el dolgozni azon (vagy folytasd a munkát), hogy távozni tudj ebből a közösségből. Esetleg ismerkedsz ezzel a közösséggel? A legjobb, amit tehetsz, ha azonnal megszakítod velük a kapcsolatodat, esetleg megpróbálod kihozni az ismerőseidet, vagy szeretteidet.

Egy szektában mindig egyszerűbb kizárni valakit, mint megérteni a szükségleteit, megfelelni a kérdéseire és bocsánatot kérni az elkövetett bűnökért.
A történetnek azonban nincs itt vége. Következő bejegyzésünkben egy érdekes fordulatról számolunk be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése